top of page
Hírek

2018. október 09.

Czapék megerősítették vezető helyüket
DSC08185.JPG

A délelőti szélcsend után a harmadik futamot csak kora délután tudta elindítani a rendezőség. A gyenge, északnyugati szélben 4 mérföldet kellett a kreuzolni az első pályajelig. Ez a Zut melletti kisebb szigetek között haladva, s helyenként ellenáramlással is megküzdve Schatzéknak sikerült a legjobban, akik 350 méteres előnnyel értek fel a Balabra-zátonyig. Mögöttük Czapék majd Sopiék következtek. A gennakeres szakasz elején Schatzék előnyüket több, mint 900 méterre növelték, így a futam már ott eldőlni látszott. A szél azonban alaposan megtréfálta az élen haladókat, s a Sit-sziget északi végénél váratlanul elfogyott. A gennakerek egymás után estek össze,, s a hátrébb haladók fokozatosan utolérték az előtttük állókat. A helyzetből Jakabék kerültek ki a legjobban, akik az ötödik helyről feljöttek a másodikra. Velük együtt a szél is megérkezett, így lassan megteltek széllel a többiek vitorlái is. Legrosszabbul a Sit-szigethez legközelebb álló Schatzék jártak, akikhez a szél csak jelentős késéssel jutott el, így legalább 10 perces késéssel eredhettek a többiek nyomába. A leálló szelet látván a rendezőség időközben pályarövödítés mellett döntött, így a mezőnyt a Sit-sziget déli részén be is futtatták. Az új szélben kialakuló gennakeres szakasz tartogatott ugyan még izgalmakat, de az újraindulásnál kialakult sorrend már nem változott. Czapék értek be elsőként, mögöttük Jakabék majd Sopiék következtek. A sokáig nagyon vezető Schatzéknak be kellett érniük az ötödik hellyel, mindössze a folyamatosan sebességgondokkal küzdő Kis Kék Sailing Teamet sikerült megelőzniük.

Adriai vitorlás verseny
Az MVSZ megbízásából a verseny szervezője a
2040 Budaörs, Mátra utca 18/a
office@sail-ing.hu
Telefonok: 30 397 2919, 30 941 2087
Sailing
tengeri hajóbérlés
csatornahajózás
hajóvezetői oktatás
versenyszervezés
nyílt tengeri hajóutak
  • facebook-square
  • Twitter Square
  • google-plus-square

© 2023 by DIVING SCHOOL. Proudly created with Wix.com

bottom of page